A nevem Chopin. Fajtám border collie, korom 15 hónap. Háromfős családommal élek egy kertes házban.
Kölyökkoromban ismertem meg Adrit, még ovis voltam. Adri, már az első pillanatban nagyon szimpatikus volt nekem. Eljött hozzánk és a családommal a jövőmről beszélgettek. Nem sokat értettem belőle, de az biztos, hogy Adri kisugárzása pozitívan hatott rám. Segítségével a családom megértette, hogy hogyan kell velem kommunikálni. Adri, megtanította a családomnak, hogy hogyan kell velem bánni, hogyan tudok jól tanulni. Korábban próbáltam én is elmondani nekik, de ők nem értették.
Adri hozott egy kattanó hangot adó szerkezetet (klikker) és amikor kért tőlem valamit és én kitaláltam, hogy mit szeretne, akkor kattintott és mindig kaptam jutalomfalatot, amit nagyon szeretek a mai napig. A családom azt mondja, hogy kondicionálva vagyok a klikkerre. Ha a kert másik végéből meghallom a kattanást, akkor már tudom, hogy itt valami jó dolog fog velem történni.
Adri néhány hónapig járt hozzánk, minden héten egyszer. Mindig vártam őt. Nagyon örültem, amikor találkoztunk. Amikor jött, már előre nyaltam a számat, mert mindig virslivel és párizsikockákkal kellett tanulnom. Imádtam ezt a sok tanulást. Kaptam egy varázsszőnyeget és Adrinak az is elég volt, hogy azon üldögéltem, meg sípoltak nekem és futkároztam a kertben, és ha visszamentem a családomhoz, akkor meg is tapsoltak. Sok párizsit „betanultam”. Megtanultam, hogy ne menjek ki a kapun, hogy ne ugorjak be addig a kocsiba, amíg a családom nem mondja, hogy mehetek, hogy leüljek és várjak, hogy lefeküdjek, hogy amikor meghallom a nevem, akkor gyorsan fussak vissza hozzájuk. Csodakutya lettem. Jól érzem magam a bőrömben, mert Adri segítségével a családom megtanulta, hogy hogyan kell velem törődni, játszani és tanulni.
Adrival mostanában újra találkoztam, mert segített nekem pullerezni és képzeljétek annyira örültem neki, mintha tegnap láttam volna utoljára. Köszönettel tartozom neki! Őt nem lehet elfelejteni.
Budapest, 2019. március 31.
Szeretettel:
Chopin és Csilla